Fogak pótlása

A fogpótlás – vagy protetika – körébe tartozik minden olyan eljárás, amely során a beteg számára a felépítmény a technikai laboratóriumban készül.

Általában nem csak akkor beszélünk fogpótlásról, amikor tényleges fogat kell pótolni – tehát hidak, implantátumok és fogsorok esetében -, hanem

akkor is, amikor egy fognak csak egy részét kell pótolni. Ezért tartoznak ide a koronák is, sőt a betétek – vagy inlay-ek / onlay-ek – is.

Koronák-
hidak

A korona egy kis sapka, amivel pótoljuk a fog valamilyen oknál fogva elvesztett zománckoronáját. Feladata, hogy megóvja a fogat a további káros hatásoktól és visszaadja a fog eredeti alakját. Egy jól elkészített, jól záródó korona, jobb és tartósabb mint egy nagyon nagyméretű akármilyen anyagból elkészített tömés.

A híd egy vagy több fog pótlását célozza, úgy hogy a híd pillérei – kettő vagy több – koronák. Egy híd nagyságát tagokban szokták megadni (két,- három,-négy.-stb.-tagú) és az árát is tagonként szokták kiszámolni.

Fogak pótlása
implantátumok

A fogak pótlása implantátummal ma már a mindennapi rutinhoz tartozik.

Egyszerű, kézenfekvő és elegáns megoldás. Nagy előnye, hogy a szomszédos fogakhoz nem kell hozzányúlni és egyenként pótolni lehet, az elvesztet fogakat.

Az implantátumok apró, speciális ötvözetből készült „műgyökerek” amik a saját fog gyökerét hivatottak pótolni. Behelyezésük nagyfokú sterilitást és szakértelmet igényelnek. Rendelőnkben az implantátumokat szájsebész helyezi be.

A beavatkozás egy kb. 30 – 50 perces műtét. Ezt követően a beteget ideiglenes fogpótlással látjuk el és várunk kb. 3 hónapot amíg az implantátumot körbenövi a csont.

Ha ezt a tényt a röntgenfelvétel igazolja, akkor következik az implantátum felszabadítása, és az fogíny feletti felépítmény és a korona elkészítése.

A kezelés 4x30 percet vesz igénybe.

Fogak pótlása
fogsorok

Manapság ritkán húzunk fogat mégis sokaknak eljön, az a pillanat az életében mikor a fogorvos azt mondja: „Sajnos itt már csak egy fogsorral tudjuk a fogazatot helyreállítani.”

Mindenkinek a nagyi csattogó, élettelen, csúnya fémkapcsokkal megtartott régi protézise jut az eszébe.

Szerencsére ez nincs így. Nagyon ritkán készítünk teljes műanyag fogsorokat. Erre csak akkor van szükség, ha már egy darab fog sem marad amit megmenteni lehetne. De a teljes fogsorok is nagyon esztétikusak és csak akkor adjuk át Önnek, amikor Ön is meg van vele minden szempontból elégedve.

Ha meg lehet menteni akár egy kis foggyökeret is, akkor azt meg kell menteni, fel kell építeni és kitűnő elhorgonyzásul szolgálhat egy fogsornak. A fogakon elhorgonyzott fogsort részleges fogsornak nevezzük. Korszerű elhorgonyzási technikák nagyon szép, stabil és a beteg számára magas szintű komfortot biztosítanak.

EsthetikDent Szolgáltatásai

Gyökérkezelések

 A gyökérkezelés sajnálatos de szükséges beavatkozás. Ha a fogon a szuvasodás elért egy bizonyos mértéket, egészen pontosan ...

Fogcsikorgatás,bruxismus

Sokan nem tudják, de a fogait mindenki "csikorgatja" éjszaka, álmában. A fogsorok egymáson való folyamatos ... 

Sebészeti beavatkozások

Szájsebészetre sajnos néha szükség van, a modern fogászat elengedhetetlen része. Már rég nem a feldagadt arcokról és vésővel ...

Időpontkérés: +36 (70) 318-2900

Esthetik-Dent Kft.
GPS: É: 47.53869 | K:19.07506

Kapcsolat

Gold Irodaház
1139 Budapest, Forgách utca 19.

+36 (70) 318-2900