Esztétikai fogászat

Az ápolt és egészséges fogsor napjainkban a modern, kulturált megjelenés elengedhetetlen kelléke. Sokféle eszközt tudunk e cél elérése érdekében

bevetni. Ehhez figyelembe vesszük betegünk kívánságát és az orvosi lehetőségeket egyaránt.

Az első lépés minden esetben a fogak szakszerű tisztítása, amit általában a fogorvos vagy égy szakképzett higiénikus végez.

Utána következik – igény szerint – a fogak fehérítése , majd kevés idő elteltével következik az elszíneződött tömések cseréje, a fogak alakjának és

színének korrekciója.

Fogfehérítés
fájdalom-mentesen

A fogfehérítés egyre népszerűbb beavatkozás. Ma már szinte mindenki igényli. jó tudni, hogy a fogak nem lesznek neon fehérek. Azt sem lehet megmondani előre, hogy hány árnyalattal lesz fehérebb. A fehérítés a fogaink eredeti színét adja vissza, azt amilyen gyermekkorunkban volt. A fogak elszíneződése, a zománc összetétele, a gyermekkori és felnőttkori fogmosási szokásaink, valamint a táplálkozási szokásaink eredménye.

Ritka mellékhatásként jelentkezhet a fogak átmeneti érzékenysége. A fehérítő vizet von el a fogaktól, ami a nyálból hamar visszaépül a fog anyagába. A panaszok általában 12 órán belül megszűnnek.
Az egyenként elszíneződött, megszürkült fogakat – általában elhalt, gyökérkezelt fogak – más eljárással fehérítjük, egyenként és több ülésben. Sok esetben, a jobb hatás elérése érdekében el kell távolítani a régi tömést. Így az elszíneződött zománc mindkét oldalához hozzáférünk. Ebben az esetben is lámpával történik a fehérítés és az anyag is hasonló.

Fogfehérítés lámpával

A kezelés során nem a fogak anyagának összetétele változik, hanem az évek során lerakodott elszíneződéseket oldjuk ki a fogzománc anyagából. Minden hiedelem ellenére nem ártalmas és nem gyengíti a fogakat.

Sokféle fehérítési mód van, de a leghatékonyabb az un. lámpás fehérítés. Nem kellemetlen, nem fájdalmas és 30 perc alatt kifehérednek a fogak. Miközben bekenjük a fogakat a fogfehérítő anyaggal és megvilágítjuk a lámpával, betegünk relaxál. Az anyag, amivel fehérítünk minden esetben egy un. peroxid. Hasonló ahhoz az anyaghoz, amivel a hajat szőkítik. A kezelés végén bekenjük a fogakat, egy ásványi anyagokat tartalmazó pasztával, az esetleges érzékenységet elkerülendő.

A kezelés időtartama 45-50 perc

Esztétikus
fogékszerek

Nagyon diszkért és mutatósak, egy szép fogsor megkoronázása a fogékszer. Léteznek különböző színekben csillogó strasszok és kristályok, vagy diszkrétebb, előkelőbb ékszerek aranyból drágakővel vagy nélküle.

A választék széles, a felhelyezésük nagyon egyszerű. Ragasztva vannak a speciális ragasztóval. Könnyű őket eltávolítani.
A kezelés időtartama 15-20 perc.

Milyen tartósak?
A strasszok és a kristályok hamarabb leesnek de, néhány hónaptól évekig is fennmaradhatnak. Az arany ékszerek sok évig helyükön maradnak, időnként érdemes őket felpolírozni, hogy visszanyerjék csillogásukat.

LINK: www.fogkristaly.hu

Fémmentes    koronák, héjak

Fogak alaki korrekciója.

Ha egy vagy egy fog csoport alakja vagy állása nem esztétikus és nem lehet vagy nem érdemes szabályozni, olyankor u.n. teljes kerámia koronákat vagy kerámiából készült héjakat szoktunk készíteni.

Gyökérkezelés következtében erősen elszíneződött fogak számára is a teljes kerámia korona vagy héj a végleges megoldás.

Ezek a héjjak vagy koronák, elkészítéséhez el kell távolítanunk a zománc egy bizonyos vastagságú rétegét. Adott alakúra kell csiszolni a fogat a héj vagy korona befogadására. Figyelembe kell venni azt is, hogy az új felépítmény alakjával és színével képes legyen az alaki vagy a színbeli eltérés kijavítani. Természetesen a felépítmény színét a többi fog színének megfelelően egyénileg keveri a fogtechnikus.

Csak a teljes kerámia koronákkal és héjjakkal lehet a fogzománchoz hasonló szín és fényhatást elérni.

Cirkonvázas   koronák és hidak



Az ápolt és egészséges fogsor napjainkban a modern, kulturált megjelenés elengedhetetlen kelléke. A magas szakmai és esztétikai elvárásoknak megfelelni kívánó rendelők már rutinszerűen alkalmazzák a legmodernebb anyagokat és technológiákat, természethű esztétikus koronák és hidak készítéséhez.

A cirkon bevezetése a fogászatba forradalmasította a fogpótlásokat és a fogpótlásokhoz fűződő elvárásainkat. A cirkon egyesít minden tulajdonságot, ami a szép és precíz fogpótláshoz szükséges.

Néhány jó ok amiért a fémváz helyett cirkon vázat válasszuk:
- tökéletes fény és színhatás
- a koronaszél és az íny találkozásánál nem alakul ki szürke     elszíneződés mint a legtöbb fémvázas korona esetében
- ultrapontosak, köszönhetően a számítógép által vezérelt technológiának, amivel készülnek
- tökéletesen illeszkednek a íny szintjén a foghoz így nem alakul ki, ínygyulladás a korona körül
- nem alakul ki allergiás reakció
- tökéletesen harmonizál színben és fényáteresztő képességben a természetes fogakhoz
- hosszú élettartalom
- a cirkon váz kemény, hidak és körhidak készítésénél egyaránt használható.

A korona egy kis sapka, amivel pótoljuk a fog valamilyen oknál fogva elvesztett zománc koronáját. Feladata, hogy megóvja a fogat a további káros hatásoktól és visszaadja a fog eredeti alakját és ezzel a rágásban betöltött szerepét. Egy jól elkészített, jól záródó korona, jobb és tartósabb, mint egy nagyon nagyméretű akármilyen anyagból elkészített tömés.

A híd egy vagy több fog pótlását célozza, úgy, hogy a hídpillérek, koronák. Egy híd hosszát tagokban szokták számolni (két,- három,-négy.-stb.-tagú) és az árát is tagonként szokták kiszámolni.

Egy híd vagy korona elkészítése miden esetben legalább két ülést vesz igénybe.

Az első alkalommal megtörténik a pillérfogat előkészítése. Ilyenkor, ha kell, kicserélésre kerűl a régi tömést, felépítjük esetleg csappal és cementtel a fog koronáját, és úgymond lecsiszoljuk. Ilyenkor a fog alakját úgy alakítjuk, hogy az alkalmas legyen egy korona befogadására. Ez a művelet néha 10-15 percet is igénybe vehet és nagy fokú precizitást és odafigyelés igényel.

.

Következik a lenyomat – vagy minta – vétele. Minden esetben két rétegben. Majd az ellenkező fogsor mintavétele, aztán a harapást rögzítendő, egy viaszharapás. Végül színkulcs segítségével megállapítjuk a fogak színét és elkészítjük műanyagból az ideiglenes koronát vagy hidat.

Előfordul, hogy még mielőtt végleg elkészülne a híd a fogorvos vagy a technikus kér egy fogpróbát. Ez sajnos egy alkalommal többet jelent a beteg számára.

Amikor kész a híd, bepróbáljuk, és ha megfelel minden szempontnak, akkor beragasztásra kerül. A ragasztás önmagában nem fájdalmas mégis néha érzéstelenítünk.

A híd behelyezésekor nagyon fontos a harapást ellenőrizni. Mindig utána kell állítani. Egy jó fogpótlás tökéletesen kell, illeszkedjen a fogsorba és harapáskor vagy rágáskor nem érezheti a beteg, hogy ott van. Sokszor, különösen nagyobb pótlásoknál ez nem sikerül elsőre. Nagyon fontos visszamenni ellenőrzésre, ha a fogorvos azt fontosnak tartja. Ha a pótlás nem érintkezik megfelelően az ellenfogakkal, akkor a porcelán eltörhet. Ha a beteg nem jelent meg az ellenőrzésre megbeszélt időponton, akkor a garancia sem érvényesíthető

Néhány szó a   fogak pótlásáról

Jó fogorvos minden esetben ajánlja a kihúzott fogak pótlását. Mindig az a célunk, hogy komplett, zárt és szabályos fogsort építsünk. Nem csak azért tesszük ezt mert nem tud a beteg esetleg rágni, vagy esztétikai okokból.

Egy vagy esetleg több fog hiányával a maradék fogazat terhelődik túl. Idővel elmozdulnak, elbillennek, kinőnek a helyükről stb. mindezzel egy rossz irányú és / vagy túlterhelést okozva a szomszédos fogakban. Néha több fog is hiányzik és idővel teljesen meg borul a két fogsor harmonikus záródás érintkezési problémákat, harapási magasság összeomlását okozva. Minél több ideig áll fenn ez az állapot annál nehezebb a fogakat pótolni – és annál költségesebb is egyben.

Az implantátumok megjelenésével sokat egyszerűsödött a fogak pótlása. Szinte alig van már olyan szituáció, amit ne tudnánk rögzített pótlással (híddal, koronával) megoldani. De nem szabad a részlegesen kivehető fogművek, az un. kombinált fogsorokról sem megfelejtkezni. A korszerű technológiáknak köszönhetően nagyon esztétikusak, jól működő, hosszú élettartamú fogművek.

Időpontkérés: +36 (70) 318-2900

Esthetik-Dent Kft.
GPS: É: 47.53869 | K:19.07506

Kapcsolat

Gold Irodaház
1139 Budapest, Forgách utca 19.

+36 (70) 318-2900